Zentai játszótér közösségi karbantartása
A játszótér története
Verőcén a Zentai-Brassói utca sarkán található mini játszóteren kezdetben vala egy hinta és egy homokozó.
(Ha tudod, hogy ezeket ki telepítette, kérlek oszd meg velünk, hogy a játszótér történetét kiegészíthessük korábbi adatokkal is! Köszönjük!)
A játszóteret 2012-2015 között Vásárhelyi Gábor kezdte közösségileg felkarolni néhány eper- és diófa ültető gerilla kertészkedő magánakcióval, valamint egy helyi romákkal közösen szervezett hinta festéssel és javítással. A játszóteret 2017-ben a Civil Verőce informális közösség vette gondozásba, egy nagyszabású családi kaláka hétvége keretében, ahol elkészítettük az első fajátékokat, elültettük az ehető ribizli sövény első palántáit és megalkottuk a homokozó fölé Verőce első fűzfakunyhóját.
A Civil Verőcés közösséggel innentől kezdve évente tartottunk fűzfakunyhó metsző és játszótér karbantartó akciókat. Mostanra a játszótér teljes útmenti pereme ehető ribizli és jósta sövénnyel lett szegélyezve, létrejött egy rovarszálló, lett néhány egyszerű fajáték, jópár évig üzemelt közösségi komposztáló és mostanra elültetésre került jónéhány további gyümölcsfa is. Az első ide ültetett fák már bőségesen teremnek és nyáron már kellemes hűs árnyékot biztosítanak.
A játszótér karbantartását 2026-ban már - a Civil Verőce egyfajta utódjának is számító - egyesületünk nevében szerveztük, és eltökélt szándékunk, hogy a játszóteret a jövőben is tovább gondozzuk közösségi alapon.
Ezúton is köszönjük a Verőcei Önkormányzat sok éves együttműködését a terület folyamatos kaszálásában és a zöldhulladékok elszállításában!
Figyelmeztetés
További teendők és terveink
- A hinta ismételt lefestése, megújítása
- A fűzfakunyhó alatt lévő padok lecserélése, megjavítása
- A libikóka megjavítása, karbantartása
- A ribizli és jósta sövény további dúsítása, metszése, folyamatos gondozása
- Az ehető sövény kiegészítése tarka vadvirágos foltokkal és szegéllyel
- Egy ivókút telepítése az Önkormányzattal együttműködésben
- Málna sövény visszatelepítése a játszótér belső szegélyére
- További játszótér elemek karbantartása, bővítése, megújítása
Kapcsolódó tartalmak
Vadvirágos foltot ültettünk a Zentai játszótérre
- Vásárhelyi Gábor
- Virágosítás
- 2026. április 21.
A régóta közösségi kezelésben lévő Zentai játszótérre kísérleti vadvirág foltot telepítettünk
tovább
Megmetszettük a Zentai és Poki játszóterek fűzfakunyhóit
- Vásárhelyi Gábor
- Faápolás , Játszótér
- 2026. március 8.
Verőce első fűzfakunyhója idén 9 éves. Metszését idén már a megújult egyesületünk csapata szervezte.
tovább
Új uszadékfa padot kapott a Zentai játszótér
- Vásárhelyi Gábor
- Játszótér
- 2026. február 26.
A kilenc éves - teljesen szelíd, de mostanra elkorhadt - dunai krokodilt frissen szerzett masszív új faanyag váltotta le.
tovább