Írd ide, hogy mit keresel...

Vásárhelyi Gábor

Vásárhelyi Gábor

Vásárhelyi Gábor

elnök

Vásárhelyi Gábor vagyok, 1979-ben születtem, 2012 óta élek Verőcén párommal, három fiúnkkal és egy lányommal.

Hivatásomat tekintve kutató és vállalkozó vagyok. A BME mérnök-fizikus szakán végeztem, a PPKE ITK-n doktoriztam info-bionikából, majd az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén kutattam 15 évig élőlények és robotok csoportos viselkedését, döntéshozatalát, intelligenciáját. 2015 óta drónrajok vezérlésével foglalkozó szoftverfejlesztő cégünk ügyvezetője vagyok.

Gyerekkorom nyarait a Duna túlpartján, Leányfalun töltöttem. Gyerekkoromban madarásznak készültem, egész korábbi budapesti életem során mindig is nagyon vágytam a természetbe, zöld környezetbe. Mindig is a természetközeli sportokhoz vonzódtam (siklóernyőzés, sziklamászás, hegymászás, evezés, rafting, lovaglás, természetjárás, búvárkodás stb.). Gyerekeimet nagyon szerettem volna madárcsicsergés, folyók, hegyek, rétek ölelésében felnevelni, megadni nekik azt a mély és varázslatos természetélményt, amit én is megkaptam, elsősorban biológus édesapámtól. Verőcén ez hála Istennek úgy tűnik, sikerül is!

Nagyon szeretek Verőcén lakni és ideköltözésem óta foglalkoztat, hogy mit tudok a községért tenni cserébe azért a mindennapi örömért, amit az ittlét lehetősége ad számomra. Ebben a gondolatkörben alapítottuk meg 2015-ben a Civil Verőce informális közösséget, aminek teljes életciklusa alatt egyik vezetője voltam és aktívan veszek részt azóta is közösségépítő, faluszépítő, elsősorban zöld környezeti értékeket megóvó és fejlesztő tevékenységekben, mint a köztéri gyümölcsösök létrehozása, ehető sövények telepítése, játszótér karbantartások, méhlegelők létesítése. De igyekszem aktív lenni szükség mentén kevésbé hálás témákban is, mint pl. a levegőszennyezés, műanyagégetés vagy túlzott motorizáció elleni küzdelem.

Ökotudatos szemlélet mentén nagyon szeretek vízionálni, hosszú távon gondolkodni, stratégiaalkotásban részt venni és közösségben alkotni. Az Egymeder Egyesület elnökeként személyes hivatásomnak érzem, hogy olyan maradandó értékeket tudjunk létrehozni Verőcén és a Dunakanyarban, ami egyrészt sok gyereknek és felnőttnek okoz mindennapi, hosszú távú örömet, másrészt kicsit segít helyrebillenteni az emberek és a természet elveszett kapcsolatát is.

Új uszadékfa padot kapott a Zentai játszótér

Új uszadékfa padot kapott a Zentai játszótér

A kilenc éves - teljesen szelíd, de mostanra elkorhadt - dunai krokodilt frissen szerzett masszív új faanyag váltotta le.

tovább
Megmetszettük a Zentai és Poki játszóterek fűzfakunyhóit

Megmetszettük a Zentai és Poki játszóterek fűzfakunyhóit

Verőce első fűzfakunyhója idén 9 éves. Metszését idén már a megújult egyesületünk csapata szervezte.

tovább
Virágosítás a vasútállomás mini-rezervátumában

Virágosítás a vasútállomás mini-rezervátumában

Vadvirágmagokat vetettünk a vasútállomás méhlegelőjébe, hogy rásegítsünk a változatosságra

tovább
Közösségi sziklakert gyomlálás a vasútállomáson

Közösségi sziklakert gyomlálás a vasútállomáson

Elvégeztük a szokásos tavaszi sziklakert gyomlálást a verőcei vasútállomás rézsűjén

tovább
Vadvirágos foltot ültettünk a Zentai játszótérre

Vadvirágos foltot ültettünk a Zentai játszótérre

A régóta közösségi kezelésben lévő Zentai játszótérre kísérleti vadvirág foltot telepítettünk

tovább